Kedves Magyar Artroszkópos és Sportsebészeti Társaság tagunk, tisztelt Kollégák!
A 2023-as év őszén szerettünk volna egy nagyobb kongresszust szervezni, erről azonban az őszi trauma kongresszus miatt lemondtunk, a két kongresszus időben túlságosan közel lett volna.
Alapos mérlegelést követően úgy döntöttünk, hogy 2024 tavaszán, előre láthatóan Budapesten a Groupama Arénában fogunk egy – nagyon sikeres, 2018-ban Balatonalmádiban szervezett nemzetközi - kongresszust rendezni, amelyről a közeljövőben bővebb értesítést fogunk kiküldeni.
Azért, hogy tagjainknak az idei évben is tudjunk értékes előadásokat, ill. előadási lehetőséget biztosítani, ismét együttműködést alakítottunk ki a Magyar Sportorvos Társasággal, így a 2023 június 8-9. Budapest, Testnevelési Egyetemre szervezett kongresszuson fogunk önálló szekciókkal megjelenni (https://www.asszisztencia.hu/sport/2023/elozetes-program.htm), amelyek programjának véglegesítése most zajlik.
Szeretnénk bátorítani az artroszkópos sportsebészettel foglalkozó kollégákat, hogy saját tudományos eredményeiket elsősorban a jövő évi MAT kongresszusra, mint bejelentett előadás minél többen prezentálják majd, de akinek van jelenleg kész anyaga, azokat a következő kb. 2 hétben még a Magyar Sportorvos Társaság általunk támogatott kongresszusára is bejelentheti!
A közeli viszontlátás reményében,
Magyar Artroszkópos és Sportsebészeti Társaság Elnöksége